31/08/2025
🌟 Tirana – egy nap a pezsgő albán fővárosban
Tiranában található a reptér, ami Budapestről másfél óra alatt elérhető.
Helyben lehet autót bérelni, illetve transztferrel is el lehet érni a Qerret-i szállást. (A távolság kb. 40 perc autóval)
Mivel mi idén autóval érkeztünk, egyik nap elterveztük, hogy bejárjuk az albán fővárost:
Amikor Tiranába érkeztünk, rögtön érezni lehetett, hogy ez a város tele van élettel.
Az első utunk egy főút melletti bevásárlóközpontba vezetett - ami nagyon modern, még európai szemmel is, boltok minden mennyiségben, éttermek, kávézók… sőt, még bowlingozni is lehetett! Mi gurítottunk is párat 🤗
Ezután a város múltjába merültünk bele: megnéztük az egyik híres bunkert. Az egész kicsit bizarr élmény volt – egyszerre érdekes és nyomasztó belegondolni, milyen korszakokat éltek át az emberek Albániában. A kiállítás viszont izgalmas, és sokat segít megérteni az ország történelmét.
Egy rövid séta után eljutottunk a Skanderbeg térhez, ami Tirana igazi szíve. Innen már csak pár lépés az Et’hem Bey mecset, amely a város egyik legfontosabb vallási és kulturális emléke. Gyönyörűen díszített, és teljesen más hangulatot áraszt, mint a körülötte magasodó modern épületek – mintha egy másik világba csöppennénk.
Az estét pedig a város legpezsgőbb részén, a Blloku negyedben zártuk, ahol éttermek, kávézók és bárok sorakoznak egymás mellett.
Vacsora után még betértünk egy kaszinóba is – nem a nagy nyeremény reményében, inkább az élményért.
A neonfények, a luxus hangulat és a helyi életérzés nagyon különleges volt, jó lezárása egy mozgalmas napnak.
👉 Tirana számunkra így mutatta meg magát: egyszerre modern, történelmi, pezsgő és kicsit kaotikus – de pont ettől szerethető.