22/10/2026
Egyik nap még képeslapokat árult a múzeumban, néhány hónap múlva pedig gyémánt tiarával a fején ült a trónra: következzen a gyönyörű Apponyi Geraldine különös története.
Nemrég egy könyvet vásároltam a Szabó Ervin Könyvtár kiárusításán. Egy meseszép fiatal nő volt a borítóján, és egy nem akármilyen életút leírását ígérte a hátoldalán. Igazán kedvező, 300 Ft-os áron árulták a könyvet, ezért gondolkodás nélkül megvásároltam. Igazi kincsre bukkantam...
1937 őszén egy fiatal, gyönyörű lány, fantasztikus névvel, de bagóért dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában. Kiadványokat, képeslapokat árult, és ha külföldi látogatók érkeztek, angolul, németül vagy franciául segített nekik eligazodni.
De ez a lány nem akármilyen eladólány volt. Gróf Apponyi Geraldine, az egyik legnevesebb magyar arisztokrata család sarja, Apponyi Albert rokona. Csakhogy a család ezekben az időkben már elszegényedett és nagyon nehezen tudott csak megélni. Geraldine korán elveszítette édesapját, és hiába a nagymúltú név, neki is be kellett állnia dolgozni. A múzeumi állást is csak protekcióval, egyik rokona, gróf Zichy István igazgató segítségével kapta meg.
Nagyjából 60 pengő volt a fizetése, és talán legmerészebb álmában sem gondolta, hogy hamarosan Hamupipőke történetéhez hasonló csodák történnek vele. De neki nem egy tündér keresztanyu, hanem egy kevéssé vonzó, országában nem régóta uralkodó úriember hozta a változást. Alig néhány hónappal később ugyanez a fiatal nő már egy királyi palotában élt.
I. Zogu albán király, aki már túl volt a negyvenen, feleséget keresett. Geraldine fényképe valahogy, szinte megmagyarázhatatlanul, - nevezhetjük természetfeletti beavatkozásnak is - eljutott hozzá, és a király érdeklődését felkeltette a rendkívüli szépségű magyar grófkisasszony. A találkozás körülményeiről többféle történet maradt fenn, de a lényeg, hogy nagyon gyorsan, 1938. április 27-én Tiranában megtartották az esküvőt.
A katolikus vallású magyar grófnő egy muszlim uralkodó felesége lett. Az esküvő az európai sajtó egyik kedvenc témája volt, hiszen a bulvár már ekkoriban is sikeres műfaj volt. Még az amerikai TIME magazin is külön cikkben foglalkozott a király választottjával, természetesen ők sem mulasztották el megemlíteni, hogy az újdonsült királyné nem sokkal korábban még képeslapokat árult fillérekért egy budapesti múzeumban. Talán így akartak reményt adni sok millió fiatal lánynak, akik mind a fehér lovon érkező szőke hercegre vártak...
Geraldine ekkor még csak mindössze 22 éves volt.
Nagyon érdekelt engem, vajon milyen emberek lehetettek ők a csillogó fényképek mögött.
A korabeli beszámolók egy művelt, több nyelven beszélő, közvetlen fiatal nő képét festették le, akit egyáltalán nem rettentett meg az új szerep. Ősein keresztül mégiscsak nem akármilyen géneket hordozott, dédanyái uralkodókkal ültek egy asztalnál. Egy francia újságírónak 1938 áprilisában arról nyilatkozott, hogy elsősorban az albán nők és gyermekek életén szeretne javítani. Családcentrikus volt, férjét és új hazáját nagyon hamar elfogadta.
Példaképe Erzsébet királyné, a mi Sisink volt. Azt remélte, hogy egyszer az albánok is úgy tekintenek majd rá, ahogyan a magyarok tekintettek Erzsébetre.
És úgy tűnik, sikerült is megszerettetnie magát. Rövid egy éve alatt, melyet királynéi szerepben töltött, jótékonysági kezdeményezésekkel, a gyermekek és a rászorulók támogatásával foglalkozott. Az albánok nagy része máig szeretettel és tisztelettel emlékezik rá.
Csakhogy ezt a mesét nem Disney, hanem a valóság írta, a csodálatos kezdés nagyon hamar tragikus fordulatot vett.
1939. április 5-én Geraldine életet adott egyetlen gyermekének, Leka koronahercegnek. Két nappal később Mussolini, ki még az esküvőre nászajándékot küldött, csapataival megtámadta Albániát.
A fiatal királyné még a szülésből fel sem ocsúdott, amikor menekülnie kellett. Egy Chrysler autó hátsó részében fekve, szinte élet-halál közeli állapotban, egy matracon szállították a görög határ felé. Újszülött gyermekét egy másik autóba helyezték.
Elképzelni is nehéz, mit élhetett át. Huszonhárom évesen, néhány napos édesanyaként, betegen kellett elhagynia azt az országot, amelynek alig egy éve lett a királynéja.
És akkor még valószínűleg nem is sejtette, hogy Albániát legközelebb hatvanhárom év múlva látja viszont.
A család hosszú évtizedeket töltött száműzetésben. Geraldine és családja francia, angol, egyiptomi, spanyol és dél-afrikai emigrációban élte az életét, talán egy darabig még reménykedtek, hogy egyszer hazatérhetnek. Férjét 1961-ben elveszítette, de az Albániához fűződő kapcsolatát élete végéig megőrizte.
Aztán egyszer csak, 2002 júniusában, 86 éves korában végre visszatérhetett Tiranába. Október 22-én, néhány hónappal később meghalt. Halálának 24.-ig évfordulóján a családi kripta megkoszorúzásával róják le tiszteletüket az albánok.
Geraldine unokája, II. Leka herceg ma is Albániában él, és a megszűnt királyság dinasztikus örökségét képviseli. Számomra ő egy meglehetősen furcsa, kevésbé szimpatikus figura, folyamatosan legális uralkodóként próbál minden létező platformon megjelenni, saját weboldalán is Őkirályi fensége megszólítással mutatkozik be.A Zogu-ház vezetőjeként rendszeresen nyilvános eseményeken vesz részt, és időnként közéleti kérdésekben is megszólal. Néhány nappal ezelőtt például az albán diákok tüntetése mellett állt ki.
Idén márciusban másodszor is megnősült. Új felesége Blerta Celibashi fotográfus. A házasság alkalmából közzétett hivatalos fényképet az Apponyiak egykori szlovákiai kastélyában készítették, így tisztelegve magyar nagyanyja emléke előtt. Továbbá első házasságából született kislánya is a nagymamára emlékezve a Geraldine nevet kapta. Sajnos az első házassága nagy botrányok közepette ért véget, Leka herceg 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott családon belüli erőszak miatt.
A Magyar Nemzeti Múzeum sem feledkezett meg egykori munkatársáról. A Múzeumkertben működő cukrászda ma az ő nevét viseli.
Látjuk, hogy gyakran az élet maga a legjobb forgatókönyvíró: egy fiatal lány, aki egykor képeslapokat adott el néhány pengőért, néhány hónap múlva királyné lett. A koronáját egy év alatt elveszítette, az országát több mint hatvan évre el kellett hagynia, de az emléke túlélte a száműzetést, a háborút és az albán kommunista diktatúrát is.
Apponyi Geraldine 2002. október 22-én hunyt el.