Szauna, jakkuzi, medence, fedett külső terek várnak Rátok a fél hektáros telken. NTAK EG19007265 A Pottos Porta egy vidéki szálláshely Váncsod község szívében, a református templom szomszédságában. A szállás közel 10 éves múltra tekint vissza, de jelenlegi formájában és szolgáltatásaival ez év tavaszától nyílt meg igazán a nagyközönség számára. Szívünk csücske volt mindig is a ház, hiszen apai nag
yszüleink itt éltek, rengeteg emlék köt minket ide. Így például a téli, korahajnalban kezdődő és késő este végződő disznótorok, amikor az egész család összegyűlt és hol kacagva, hol néha morogva, összecsapva t***e mindenki a dolgát. Mi gyerekek pedig élveztük a szülők teremt***e bensőséges légkört és amíg ők serénykedtek a hidegben addig mi a meleg szobában a szépen elsimított dunnyhát ugráltuk össze. Hatan, mi, a Pottosok. Mert Papa így hívott bennünket, unokákat. Amikor nevet kellett adni a vendégháznak, szinte egyből ez a név ugrott be: Pottos Porta. Persze azonnal el is bizonytalanodtunk, fogják-e ezt érteni, egyáltalán ki tudják ejteni? És hát persze nem érti szinte senki, és kiejtve is hallottuk már számtalan formában. Mégis úgy gondoltuk, ez a név vékony cérnaszálként ott lebeg közöttünk és Papáék között. Bízunk benne, ha lenéz most is mondja magában: Jól van Pottos! Rengeteg emlék, történet fűződik nem csak a házhoz, hanem a faluhoz, a régi időkhöz, a tájhoz. Gyerekkorunkhoz, felmenőinkhez. Ezeket igyekszünk megosztani azokkal is, akik ellátogatnak hozzánk. De ne aggódj kedves látogató, nem egy múzeumba érkezel és nem terhelünk olyan dolgokkal, amelyek nem érintenek meg téged. Viszont ha nyitott vagy, mesélünk neked. Egy képpel, egy fotóval, egy idézettel, egy könyvvel. Tárgyakkal, melyek körül vesznek. A Te kényelmed és a kikapcsolódásod persze a legfontosabb számunkra, ezért jól felszerelt szobákkal, konyhával és beltéri/kültéri közösségi terekkel várunk Titeket. A szaunában felmelegedhetsz a hideg és szürke napokon. A jakkuzziban ülve ellazulhatsz nyáron egy napernyő alatt, télen pedig élvezheted a hóesést a szabad ég alatt. Ha pedig nem felhős az ég, a meleg vízben ejtőzve este megbizonyosodhatsz arról, hogy a göncöl szekér mindig az északi égbolton van. A meleg napokon hűsölhetsz a medencében, ami elég tágas ahhoz, hogy mindahányan elférjetek benne egyszerre. Fedett helyre költöztettük a kis homokozós játszóterünket, így a kicsik a nyári melegben árnyékban, esőben pedig védetten is játszhatnak. A kerti grillen sütögethettek, mindeközben kényelmesen heverészve nézhetitek a kertben szaladgáló gyerkőcöket. Elbújhattok a lefüggönyzött filagóriában, hallaghatjtátok kedvenc zenéteket a kültéri hangfalakon. Rejtett kincse a háznak a beltérből nyíló, téglaboltozatú boros pince, ami igazán kellemes klímát ad télen és nyáron egy jó beszélgetéshez, italozáshoz. Ha szeretnéd kitenni a lábad az udvarról, sétálhatsz egyet a váncsodi nagy szíken (ahogy mi váncsodiak hívjuk), azaz a Bihari síkságon, ami a Hortobágyi Nemzeti Park területének része. Ott járva szinte hihetetlen, hogy az első katonai felmérés idején (1785) még víz borította az egész tájat. Az egykori vizes területek eltűnte után maradt nekünk a falu határában folyó Kis-Körös (régi nevén Kis-Kerezs). Ez volt a mi vidéki strandunk a 80-as években. Ha felkeresed, találkozhatsz vadkacsákkal, kócsagokkal. Tiszta vizében láthatod az elúszó apró halakat. Az egykori álmos kis zsákfalunk már können megközelíthető, hiszen az M4-es autópályára pár perc alatt felhajthatsz. És bár közelinek tűnhet (mi is aggódtunk miatta), szinte semmit sem hallani belőle. Csak a körülöttünk lakó madarak csicsergése, a békák kuruttyolása, a tücskök ciripelése és időnként a templom harang zúgása adja az állandó alaphangot. Száz szónak is egy a vége. Várunk Titeket szeret***el, két kétférőhelyes és egy háromférőhelyes szobával, egy hangulatos, olvasáshoz, kuckózáshoz ideális nappalival, ahol esetleg további 2-4 személy is nyugovóra térhet. Pottos