05/04/2026
„Ha Isten nevében ketten vagy hárman összegyűlünk, és együtt imádkozunk, akkor ő jelen lesz velünk” ‒ így mondta nagyanyám. Azóta is jó testvérek vagyunk.
Virágvasárnapján nagyanyám szép fehér kendőt kötött a fejére, a pimpót a kezünkbe adta, úgy mentünk a templomba. Nem a falu felé szoktunk menni, hanem rövidítettünk a réten. Így legtöbbször gumicsizmával gyúrtuk a sarat a főútig, ott átcseréltük a vasárnapi cipőnkre, és a csizmákat a sáncban hagytuk, hogy hazafelé újból átcserélhessük. Hazafelé nagyanyám már nem adta ki a kezéből a pimpót, az „immán szent dolog”, nem való gyermeknek, még véletlenül se játsszunk vele. Ha nagyidő volt, matatóménkő, jég, árvíz vagy vihar veszélyeztette a malmunkat, gyorsan elégetett párat ebből a pimpóból, s hamarabb elvonult a vihar: a füstje elűzte a gonosz szellemeket.
‒ Adjon Isten részt a szentmiséből! ‒ üdvözöltük nagyapánkat, aki otthon maradt házpásztornak, és rakosgatta a tüzet az ebéd alatt.
‒ Adjon az Isten! ‒ köszönt vissza nekünk. ‒ Hát hol hagytátok a fehérnépeket?
‒ Jönnek, most sirülhetnek fel a Malom utcán. Csak mi a réten jöttünk, a rövidítőn ‒ válaszoltam.
Vakkantott a kutya, ahogy a hídról leléptek a szomszédasszonyok. Egy rózsafüzértársulatban voltak nagyanyámmal, jöttek cédulaváltásra. Elmondták az olvasót, majd „titkot cseréltek”. Én sokszor hallottam korábban a titokváltásról, de sohasem mertem megkérdezni nagyanyámat, hogy az micsoda. Ha titok, akkor titok, úgysem mondaná el soha. De most fény derült a titokra. Bementek a tisztaszobába ‒ ritkán használtuk ezt a szobát, karácsonykor ide jött az Angyal, itt ebédelt házszenteléskor a papbácsi, vagy ha nagyon előkelő rokon állított be a malomba ‒, kicsi szentképecskéket vettek elé, ezeket cserélték ki egymás között. A képeken a rózsafüzér egy-egy „titka”: „Aki érettünk vérrel verítékezett”, „Akit érettünk keresztre feszítettek” s ilyenek. Nem olyan titkok ezek, amire én gondoltam... Amikor végeztek, nagyanyám tésztával és házi rozspálinkával kínálta meg a társulattagokat. Megbeszélték, kinél lesz nagycsütörtökön az úrvacsora, pénzt gyűjtöttek a Szent Sír virágaira, és olajra, rizskására a nagycsütörtöki vacsorához. A többi kikerül otthonról: savanyú káposzta, friss tojás, fűszerek. Aztán elénekeltek még egy szenténeket a szentkép alatt, amin Jézus a tizenkét apostollal vacsorázott.
‒ Találkozunk szerdán a kalákagyóntatáson, hogy tiszta lelkülettel tudjuk megfőzni az utolsó vacsorát.
Ácsorogtam még kicsit a mindig hideg tisztaszobában. Erős naftalinszag terjengett, ropogott a vagyont érő tölgyfaparkett, nyikorgott a szekrényajtó. A neccelt függönyön apró lyukakat ejtett a nap. A falon az utolsó vacsora, az asztalon enyhén megsárgult damasztabrosz sarkosan, ahogy nagyanyám szerette teríteni. Kinyitottam a szekrényajtót. Ünneplő ruhák, cipők sorakoztak benne, és az ajtaján egy fekete, „Budapest” feliratú lakk-táska lógott teli iratokkal...
Harminchárom év telt el azóta. Nagycsütörtök van megint. Itt állok, ugyanebben a tisztaszobában. Enyhe fenyőillatot érezek, de nem tudom eldönteni, hogy karácsonyfa illat-e ez, vagy a ravatalon álló koporsó köré font fenyőkoszorú illata. Mindkettő idetartozik, ehhez a szobához. Lakószobánkká lett a tisztaszoba, de elég kinyitnom az ablakot, hogy újra halljam nagyapám kétségbeesett hangját:
„Kimentem hajnalkor esment őrölni, s hoztam bé neki a meleg puliszkalisztet, s hát Róza még nem kőtt fel. Odamegyek, szólongatom, szólongatom, megölelem, s hát mán hidegecske vót szegén.”
Attól kezdve a malomkerék sem őrölt rendesen, csak a bánatot nyelte, a garatja zúgott, zakatolt össze-vissza a szíve, mintha siratná a gazdasszonyát. Nem őrölt már szép aranysárga, meleg puliszkalisztet reggelire. A lisztfelhő is megszürkült, megvékonyodott, és vitte magával a kalácsillatot és a kemence melegét. Szép lassan mindent felőrölt a fekete gyász. Nagyapám még egy darabig őrölgetett, aztán egy szép napon hiába hívta a garat kicsi csengője, hogy „kelj fel, öreg molnár, mert a garat üresen jár”. Utolsó hónapjai keresetét összecsombolyította, a malom gerendái közé szúrta, és Róza után sietett.
Áldott, békés húsvétot kívánunk.
Fotó: Ádám Gyula
