Orrodat megcsapja a közeli kávéházakból áradó frissen főzött kávé illata. A vár óriásként tornyosul előtted alig pár méterre, hol egykor hősi harcot vívtak elődjeink. Tovább sétálsz a macskaköves úton, majd megpillantasz egy régi faragott kaput. Vajon mi lehet a kapu mögött? Akkor hirtelen eléd tárul egy madárcsicsergős, csendes udvar a történelmi belváros közepén, amit mi csak úgy hívunk: a nyuga
lom szigete, egy ékszerdoboz Eger szívében. Ugye milyen idilli? Mi is pont ebbe szerettünk bele. 2018. október 1.-jén nagy reményekkel és hatalmas álmokkal nyitottuk ki a Villa Florencia kapuit. Hirtelen jött a lehetőség, melyet megragadtunk, mert tudtuk, hogy amit szívvel és lélekkel teszünk, az biztosan virágba borul. Innen a név is, jelentése: Virágzó Villa.
Őszintén rólunk,
a Villa Florencia vezetőiről
Simona
Simona vagyok, 32 éves, vállalkozónő, feleség. Magyarnak születtem Felvidéken egy kis faluban Komárom és Esztergom között- amit büszkén mesélek bármerre is járok. Távol a családtól, Eger mellett kezdtünk közös életet a csodálatos férjemmel, aki egyben a szerelmem, a barátom, a társam, a főnököm, a gyönyörű kislányom apja, az az ember aki mellett jó felébredni, mert együtt, közös erővel MINDENRE képesek vagyunk. Nincs is erre jobb példa, mint a Villa Florencia. István
István vagyok, 35 éves, vállalkozó és egyben gimnáziumi tanár. A sport egész eddigi életemet végig kísérte mind a mai napig. Ahogyan az iskolában, úgy a vállalkozásban is emberekkel foglalkozom. Azt gondolom, ahogyan a sportban, úgy a vállalkozásban is csak a kitartó munka hozza meg a gyümölcsét. Elmondhatom, hogy mind a magánéletben, mind a vállalkozás terén egyaránt társra leltem feleségem személyében. Talán ez az a titok, ami előbbre visz bennünket nap mint nap – a kitartás és az összetartás. Amikor kibéreltük ezt a belvárosi épületet, nem volt másunk csak hitünk. Hittünk abban, hogy lehet ezt másképp is csinálni, mint a lélektelen szobáztatás, a lábtörlő alatti kulcs, vagy az igénytelen, koszos helyiségek és társai. Hittük és mára be is bizonyosodott, hogy a nagyszerű vendégélmény és a minőségi szolgáltatás többet ér bármilyen kecsegtető kuponos ajánlatnál. Nálunk biztos lehetsz benne, hogy azt kapod, amit ígérünk, azt kapod, amit a fotókon látsz. De ahhoz, hogy a legjobbat tudjuk neked nyújtani, meg kellett tapasztaljuk, hogy milyen az, amikor mindent mi csinálunk. A takarítástól kezdve, a recepción át a mosásig megcsináltunk és megtanultunk mindent. Ennek a kemény munkának és tanulásnak, valamint nagyszerű munkatársainknak köszönhetően előbb 12, míg mára már 26 főnek tudjuk biztosítani az élményekben gazdag kirándulást. Szeretnénk, ha tudnád, hogy nekünk ez az ÉLETÜNK, s Te, aki most ezt olvasod, nem csak egy vendég vagy a sok közül, hanem A nagybetűs VENDÉG. Nálunk mindenki számít, de legfőképp TE, kedves leendő vendégünk, mert nélküled nem jöhetne létre napról-napra a varázslat. Ne feledd, ha nálunk jársz
- akkor csak kedvességre és mosolyra számíthatsz.
- mi szívesen beszélgetünk veled, meghallgatunk.
- távol az otthonodtól, de mégis olyan barátságos, mintha otthon lennél. Ezek mind olyan dolgok, melyek nem kerülnek pénzbe, mégis ritka kincsek a mai rohanó világban. Mi más világban nőttünk fel, ahol még tudták, hogy mi az igazi értékrend. Ezen értékrendek szerint éljük a mindennapjainkat és építjük a Villa Florencia csodálatos követőtáborát. Gyere és légy részese te is! Szeretettel vár kis csapatunk a Villa Florenciában!