Sok szeretettel várjuk a 2013-ban épült Marton Vendégházainkba, amely dél-nyugat Magyarországon, Zala megyében, Gelse községben található, csupán húsz kilométerre a nevezetes Zalakarosi gyógyfürdőtől, és negyven kilométerre a Balaton partján fekvő Keszthelytől. Télen gáz, és központi fűtés teremt kellemes hőmérsékletet, de természetesen rendelkeznek egy-egy fatüzelésű kályhával is, mely hű mása a
tipikus ősi magyar paraszt kályháknak, továbbá a hagyományokat, és a mai kor igényeit figyelembe véve épültek. Házaink nyáron, a tradicionális építési stílusnak köszönhetően, a legnagyobb melegben is kellemesen hűvösek. A nagyobb ház maximum 6 fekvőhelyes, egy tágas és felszerelt konyha közös nappalival, egy 2 személyes díványággyal, 2 dupla ágyas hálószobával, valamint 2 zuhanyos fürdőszobával rendelkezik. A kisebb ház 4 fő részére alkalmas, egy tágas és felszerelt konyha egybenyitott nappalival, 2 személyes díványággyal, 1 duplaágyas hálószobával, és 1 zuhanyzóval felszerelt fürdőszobával. A ház építésénél figyelembe vettük mozgássérült vendégeink igényeit is. Gelse község az Árpád-kor óta lakott település, lakosai jellemzően földműveléssel, állattenyésztéssel és szőlőműveléssel foglalkoznak. Egyes feltételezések szerint Gelsén vár is volt, amelynek parancsnoka - a szájhagyomány alapján - Ördögh kapitány lehetett. Hét gyermeke volt, s innen származik az a mondás, hogy “heten vannak, mint a gelsei ördögök”. Gelse nevezetes a Római katolikus templomról, amit 1774 és 1786 között késő barokk stílusban emeltek, továbbá termálfürdőjéről, ahova érdemes ellátogatni. A legközelebbi nagyváros, Nagykanizsa mindössze 17 kilométerre található. Egész évben üdítő kikapcsolódást ígér mindenkinek a Zala megyei mesés táj és a történelmi háttér. Látogatóink lehetnek akár a természet szerelmesei, horgászok, kirándulni vágyók, vagy a csendes pihenést kedvelők, a Márton Vendégházak tökéletes menedéket és kényelmet nyújtanak mindenkinek.