Gyula Lovagvár Apartmanok

Gyula Lovagvár Apartmanok Pihenjen Gyulán a Lovagvár Apartmanban
A vár mellett, a várfürdő bejáratával szemben. Az apartmanok közvetlen közelében éttermek és boltok találhatók.

A vár mellett, a várfürdő bejáratával szemben, műemléki környezetben kínálunk kertes jellegű apartmanokat, belső zárt udvari parkolóval.
1-2, 2-4 vagy 4-6 fő részére szolgáló apartmanjaink közül mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Baráti társaságoknak, 25 fős csoportoknak meeting szobát tudunk biztosítani, előadások, szemináriumok és csoportos tréningek megszervezéséhez.

-egylégterű apartman

(30 m2) 2 fő részére
-kétlégterű apartman (57 m2) 2-4 fő részére
-galériás, két légterű apartman (78 m2) 4-6 fő részére

Az apartmanok teljesen elkülönítettek, az utcáról saját bejárattal és önálló lépcsőházzal rendelkeznek. Így tehát azt kizárólag az apartman vendégei használhatják. Zárt, saját parkolóval rendelkezünk, ahol gépjárművük biztonságban lehet míg Önök a városban, a fürdőben töltik idejüket. A közelmúltban felújított Almásy-kastély, a gyulai vár, a vármúzeum, valamint a várszínház és egyéb számtalan gyulai rendezvény változatos programja teszi teljessé az üdülők szabadidejének hasznos eltöltését. A csónakázó tó és az Almásy-kastély mindössze 4 perces sétára fekszik. Szökőkutak, sétálóutcák, éttermek, kávéházak, cukrászdák várják az ide látogatókat. Horgászásra is van lehetőség, a horgászhely 1 km-re van a szálláshelytől. További Utazási ajánlatokért látogasson el Utazási Irodánk honlapjára vagy keressen minket telefonon! www.kift-92.hu
06-68-412-007

Gyulai Pálinkafesztivál2026. május 22-24.Gyula, Várkert
07/05/2026

Gyulai Pálinkafesztivál
2026. május 22-24.
Gyula, Várkert

Gyulai Pálinkafesztivál 2026. május 22-24. Gyula, Várkert 2026. május 22. péntek 16.30 óráig térítésmentesen látogatható. 11.00 Az Év Pálinkás Bonbonja és a Brillante 2026 Nemzetközi Pálinka és Párlatverseny Kereskedelmi főzdék ünnepélyes eredményhirdetése 14.00 Nyit a Vá...

Gyertyafényes vártúra2025. november 22.Az Almásy-kastély gyertyafényes tárlatához hasonlóan az egykori Magyar Királyság ...
18/11/2025

Gyertyafényes vártúra
2025. november 22.

Az Almásy-kastély gyertyafényes tárlatához hasonlóan az egykori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus síkvidéki téglavára is felfedezhető a 16. század esti fényviszonyai között.

A program során a jelen lévők gyertyafényben (a tűzvédelmi előírások miatt ledes eszközökkel) járhatják be a gyulai várat. A tárlatvezetésben a vár történetében nagy szerepet játszó személyekről, illetve jelentős eseményekről szóló történetmesélés kapja a főszerepet. A vár bejárását követően gyulai ízekből kapnak kóstolót a résztvevők.

Előzetes regisztráció: +36 66 650 218, vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

Az időpontok megtekintéséhez és további részletekért kattints ide!
Online is vehetsz jegyet.

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2025
15/10/2025

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2025

Garantált programok a Gyulai VárbanTárlatvezetésekA vár tárlatvezetései a szokott kezdési időpontokban indulnak. Az időp...
15/10/2025

Garantált programok a Gyulai Várban
Tárlatvezetések

A vár tárlatvezetései a szokott kezdési időpontokban indulnak. Az időpontok megtekintéséhez kattints ide!
Részvétel várbelépővel.

A tárlatvezetések csak egyéni látogatók számára érhetők el díjtalanul. Csoportoknak nem biztosított alkalmak.
A garantált tárlatvezetések alkalmain túl vezetést kérő egyéni látogatók és csoportok érvényes tárlatvezetési díjai ITT tekinthetők meg.

Péntek
Honvédtisztek a Várkertben
A sétán az 1849. augusztusi fegyverletétel helyszíneit járjuk végig, megidézve a szereplőket, s felidézve az eseményeket.

Részvétel várbelépővel.

Szombat
Tűzben edzett – működő kovácsműhely
Solymászbemutató
Szablyavívás
Megismertetünk a fegyverrel és történetével, megmutatjuk, hogyan vívtak egykor és megtanítunk néhány mozdulatra is.

Börtönlátogatás
Válogatott kínzások és minősített halálnemek a középkorban. Te meddig bírtad volna?

Részvétel várbelépővel (egész napos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő).

Gyertyafényes tárlatvezetés
Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban.

Jegyár: 5600 Ft/fő

Vasárnap
Fegyversimogató
Nemcsak szétnézünk a fegyvertárban, a kezedbe is adjuk a fegyvereket.

Ostromséta
A vár leglátványosabb és legizgalmasabb elemeinél mesélünk a védművekről, az 1566-os ostromról és a hódoltságról.

Részvétel várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő).

Az időpontokért kattints ide!

Szabadulószoba

Minden nyitvatartási nap.
A Turbánosok csapdájában című szabadulószoba a vár jegypénztárának helyet adó Rondella emeletén működik.

A játék kerettörténete:
Hangos csörrenéssel csapódtak be a börtön rácsai, a lakat könyörtelen közönnyel zárult össze. A reményvesztett foglyoknak mindössze egy órájuk van, hogy a kegyetlen törökök rabságából kijussanak, különben az útjuk a vérpadra vezet.

Előzetes regisztráció: +36 66 650 218, vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.
Online is vehetsz jegyet, de fontos, hogy ebben az esetben is foglalj időpontot.

Várszínház: Kovács Dominik – Kovács Viktor: Koloniál /felolvasószínházi előadás/– Tom Ziegler Grace és Gloria című darab...
07/07/2025

Várszínház: Kovács Dominik – Kovács Viktor: Koloniál /felolvasószínházi előadás/
– Tom Ziegler Grace és Gloria című darabja alapján –
A Gyulai Várszínház 17. felolvasószínháza
Időpont: 2025. július 8. (kedd) 19:00 óra, Kamaraterem

Várszínház: Kovács Dominik – Kovács Viktor: Koloniál /felolvasószínházi előadás/– Tom Ziegler Grace és Gloria című darabja alapján –A Gyulai Várszínház 17.…

2024. november 08. - 2024. november 10.2024. november 15. - 2024. november 17.2024. november 22. - 2024. november 24.202...
05/11/2024

2024. november 08. - 2024. november 10.
2024. november 15. - 2024. november 17.
2024. november 22. - 2024. november 24.
2024. november 29. - 2024. december 01.
Garantált programok a Gyulai Várban
Tárlatvezetések
A vár tárlatvezetései a szokott kezdési időpontokban indulnak. Az időpontok megtekintéséhez kattints ide!
Részvétel várbelépővel.
A tárlatvezetések csak egyéni látogatók számára érhetők el díjtalanul.

Péntek
Honvédtisztek a Várkertben
Sétánkon az 1849. augusztusi fegyverletétel helyszíneit járjuk végig, megidézve a szereplőket, s felidézve az eseményeket.
Részvétel várbelépővel.

Szombat
Tűzben edzett – működő kovácsműhely
Solymászbemutató
Szablyavívás
Megismertetünk a fegyverrel és történetével, megmutatjuk, hogyan vívtak egykor és megtanítunk néhány mozdulatra is.
Börtönlátogatás
Válogatott kínzások és minősített halálnemek a középkorban.
Részvétel várbelépővel (egész napos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő).
Gyertyafényes tárlatvezetés
Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban.
Jegyár: 4300 Ft/fő

Vasárnap
Fegyversimogató
Nemcsak szétnézünk a fegyvertárban, a kezedbe is adjuk a fegyvereket.
Ostromséta
A vár leglátványosabb és legizgalmasabb elemeinél mesélünk a védművekről, az 1566-os ostromról és a hódoltságról.
Részvétel várbelépővel (egésznapos, többszöri belépéssel: +500 Ft/fő).

Gyula város augusztus 20-i ünnepi programjaiA hosszú hétvégére kínált események A huszadikai program két eleme is kiemel...
17/08/2024

Gyula város augusztus 20-i ünnepi programjai
A hosszú hétvégére kínált események

A huszadikai program két eleme is kiemelésre méltó. Az egyik, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően az esti ünnepi műsort megelőző programelemek nem a Rondellánál, hanem az Almásy-kastély parkjában, a fák árnyékában kerül megrendezésre.

Különösen izgalmas, a környező települések gyakorlatától pedig jelentősen eltér Gyula esti ünnepi műsora. Dr. Görgényi Ernő ünnepi beszédét követően ugyanis a helyi művelődési központ saját produkciójában az István, a király című rockopera koncertkeresztmetszetét láthatják az érdeklődők. Bár a produkció nem színházi előadás, a fellépő művészek koncertszerűen adják elő a dalokat, a jelen lévők mégsem maradnak látvány nélkül: a gyulai Végvár Táncegyüttes és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes Farkas Tamás koreográfiájára táncolnak majd, miközben a kihelyezett led falon a produkcióhoz kapcsolódó, azt kiegészítő animációt vetítenek.

Az előadás helyszíne a Tószínpad, a helyfoglalás érkezési sorrendben lehetséges. A most még álló takarást huszadikán elbontják, így nem csak a nézőtérről lesz megtekinthető a produkció.

Az ünnepi tűzijáték este 10 és negyed 11 között kezdődik majd; ennek pontos kezdési időpontját a polgármesteri ünnepi beszéd, valamint az előadás élő jellege miatt a produkció végleges befejezési időpontja miatt nem tudjuk precízebben megadni. A szervezők természetesen azt szeretnék, ha nem pusztán a tűzijátékra, hanem az azt megelőző műsorra is nagy számban érkeznének érdeklődők.

A hosszú hétvége gazdag programkínálatával a helyieket és a városban tartózkodó turistákat, valamint a környező településekről érkezőket is ki szeretnénk szolgálni.

Az események közül érdemes kiemelni az Ég és föld között című programot, amely a kastély padlásának látogatását takarja. Történész munkatársunk ezen az épület építéstörténetéről mond érdekességeket.

A Láthatatlan kastély című rendezvény egy különleges tárlatvezetés az Almásy-kastélyban, amelyben a munkatársaink az egykori személyzet szerepébe bújva, dramatizált környezetben mesélnek a cselédség munkájáról és a kastélybeli életről.

A vasárnap esti Álla bál egy tulajdonképpeni utcabál, amelyen élő zenét és jó hangulatot kínálunk az érkezőknek. Az eseményen a részvétel természetesen díjtalan.

A végek dicsérete címet kapta a vár új programja. A kiállítóhely munkatársai a szablyavívás alapjaiba vezetik be a jelen lévőket. Az ezt követő ételkóstoláson a 16. századi végvári vitézek vacsoráját lehet megízlelni; az egykori szokásokból és lehetőségekből kiindulva állítottuk össze az ételt.

Reneszánsz délelőtt a Gyulai Várban2024. április 13. - 2024. április 14.TárlatvezetésekA vár tárlatvezetései a szokott k...
12/04/2024

Reneszánsz délelőtt a Gyulai Várban
2024. április 13. - 2024. április 14.

Tárlatvezetések
A vár tárlatvezetései a szokott kezdési időpontokban indulnak.
Részvétel várbelépővel.
A tárlatvezetések csak egyéni látogatók számára érhetők el díjtalanul.

Reneszánsz délelőtt programsora

Szombat
Tűzben edzett – működő kovácsműhely
Solymászbemutató
Képmutogató a vár 1566-os ostromáról
Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről
Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón
Visszatérő vendégeink találkozhatnak a két legnépszerűbb programelemmel: a solymászbemutatóval és a működő kovácsműhellyel. Az események tárháza között megtalálható a fegyverbemutató, amelyen rendszeresen jelen vannak a Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai is.
Az 1566-os ostromról szóló előadás a fegyvertárból indul az ostromot bemutató dioráma megtekintésével és a korabeli harcászati eszközök rövid információival, s a gyilokjárón ér véget, ahol a látogatók azt fedezhetik fel, hogyan is nézett ki az erődítmény a 16. században.

Vasárnap
Képmutogató a vár 1566-os ostromáról
Büntetések a középkorban – nem interaktív előadás a várbörtönben

Szabadulószoba
A Turbánosok csapdájában című szabadulószoba a vár jegypénztárának helyet adó Rondella emeletén működik.
A játék kerettörténete:
Hangos csörrenéssel csapódtak be a börtön rácsai, a lakat könyörtelen közönnyel zárult össze. A reményvesztett foglyoknak mindössze egy órájuk van, hogy a kegyetlen törökök rabságából kijussanak, különben az útjuk a vérpadra vezet.

A CsabaPark Kalandpark 2023. április utolsó hétvégéjén nyitja meg kapuit. Az első hétvégén a békéscsabai lakcímmel rende...
20/04/2023

A CsabaPark Kalandpark 2023. április utolsó hétvégéjén nyitja meg kapuit. Az első hétvégén a békéscsabai lakcímmel rendelkező vendégek 20 %-os kedvezménnyel válthatják meg a belépőjegyeket.

A Gyulavári Kastély 2023. április 1-én nyit újra kiállítással.A kastély nyitvatartás az alábbiak szerint alakul:Vasárnap...
22/03/2023

A Gyulavári Kastély 2023. április 1-én nyit újra kiállítással.
A kastély nyitvatartás az alábbiak szerint alakul:
Vasárnap-Hétfő: zárva
Kedd-Szombat: 9.00 – 16 óráig

Cím

Tiborc Utca 2
Gyula
5700

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Gyula Lovagvár Apartmanok új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória