07/12/2023
EPERJES KÁROLY
Ha vándorlásunk végső célja az örök élet, az Istennel való egyesülés, az már zarándoklat, és akkor otthon vagyunk, bármerre zarándokolunk. De ha kikapcsoljuk magunkból a zarándok-létet, elhanyagoljuk az Istentől kapott erkölcsi feladatokat, akkor csak lődörgünk. Nem vagyunk otthon, még ha szép vagy gazdag is a lakásunk, mert megszűnt benne a lelki harmónia.
Isten adja a kegyelmet, és nekem az a dolgom, hogy válaszoljak rá.
Persze nem egyszerű kérdés ez a mai világban, mert az ember gyakran magányos. Még családban is vagy más közösségben, szakmában. Vándorútjukon nem sokan akarják vagy merik felvállalni a zarándoklatot, helyette mindenféle szellemi őrületben keresik az útjukat, és nem találják magukban az isteni összhangot. Ezért van káosz. A káosz urai nagyon pontosan adagolják már kisgyerekkortól azokat a sületlenségeket filmekben, könyvekben, amik nem azt sugallják, hogy ha gondod, nehézséged van, vedd fel a keresztedet, és kövesd a Megváltót, az Istenembert, vagyis igazulj meg, légy szent! Ezzel szemben a kifordult értékrend képviselői azt ajánlják, hogy varázsolj, és légy sikeres! Azt sugallják, hogy az ember végcélja a siker. Pedig ez nem igaz: az ember végcélja a szentté válás. Aki a szentté válás folyamatát elhanyagolja magában, az otthontalan lesz, még akkor is, ha gazdag földi javakban. Akkor lesz szabad igazán, ha az isteni erkölccsel bölcsen él.
Nem lehet otthon az ember a létezésben mindaddig, amíg nem fogadja el a Léteztetőt. Otthontalan marad a teremtett világban, ha nem fogadja el a Teremtőt. Ha elfogadja a maga küszködéseivel, örömeivel, fájdalmaival, otthon lesz, bárhol van.