Oázis Apartmanok

Oázis Apartmanok Oázis Apartmanok - Homokország kikötője / Apartments Oasis - The port on the Land of Sand Néha meg kell állni megpihenni. Mint egy oázisban. Homokországban. sz.

Kifújni magunkat, lemosni az út porát, fellélegezni. Nálunk.

Örömmel értesítjük kedves visszatérő és új vendégeinket, hogy megnyitottuk 2 új apartmanunkat a már jól ismert Oázis Apartman szomszédságában. A megújult kínálat új nevekkel is párosul. A már eddig is kedvelt Oázis Apartman Oázis „Residence” néven várja a jövőben vendégeit. Az Oázis „Mini” stúdió jellegével egy igazi kis kétszemélyes ku

ckó, de minden kényelmet magában hordoz, amit a többi Oázis-társa is. Az Oázis „Sunny” egy tágas, valódi családi apartman, nagy terasszal és hangulatos berendezéssel. Mindhárom apartmanban jól felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba, LED TV és praktikus megoldások szolgálják a vendégek kényelmét. Nagyobb családoknak vagy baráti társaságoknak hasznos lehetőség, hogy az Oázis “Sunny” és az Oázis “Mini” összenyitható, melyben összesen tehát maximum 6 fő foglalhat szállást, két külön szobában, de mégis közösen. Mórahalom szívében, közel a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőhöz méltán nyertük el 2014-ben a booking.com kiválóság díját. Férőhelyek:

Oázis „Residence”: 2 + 1 fő

Oázis „Mini”: 2 fő

Oázis „Sunny”: 3 + 1 fő

Kérésre bármelyik apartmanban gyerekágyat biztosítunk. Az apartman-együttes recepciója a Mórahalom, József Attila 1. alatt található.

----------------------------------------------------------
Sometimes you need a break. To recover, to take a rest, to respire. Like in an oasis. On the Land of Sand. With us. We are glad to inform you that 2 new units were open in the neighbourhood of our well-known Apartment Oasis. New apartments mean new names as well. Our good old Apartment Oasis wears the name Oasis “Residence” from now. Oasis “Mini” is a studio, a real nook for 2, but provides all the necessary conveniences, as its Oasis-fellows do. Oasis “Sunny” is a big family apartment, with a nice terrace and cosy furniture. All our apartments have own well-equipped kitchen, bathroom with a shower, LED TV and many practical solutions. Useful information for big families or companies, that Oasis “Sunny” and Oasis “Mini” can be connected to each other, so this way all together 6 people can enjoy a 2 room apartment at the same time, separately, but still together. We are proud of the “2014 AWARD OF EXCELLENCE” we won by booking.com guest scoring. Available places:

Oasis „Residence”: 2 + 1 people

Oasis „Mini”: 2 people

Oasis „Sunny”: 3 + 1 people

We are ready to provide crib to any of the apartments upon request. You can find check-in desk of each apartment at József Attila street 1, Mórahalom.

🌷 Megyünk bele a tavaszba 🪻, jönnek szép sorban a jobbnál jobb programok! 🥀🪷 Gyere Te is, pihenj nálunk! 🌹
13/03/2026

🌷 Megyünk bele a tavaszba 🪻, jönnek szép sorban a jobbnál jobb programok! 🥀

🪷 Gyere Te is, pihenj nálunk! 🌹

04/03/2026
Itt az idő, hogy kibújjunk téli vackunkból és friss levegővel töltsük meg szívünket-lelkünket🌷🌹🥀Mórahalom a legjobb vála...
04/03/2026

Itt az idő, hogy kibújjunk téli vackunkból és friss levegővel töltsük meg szívünket-lelkünket🌷🌹🥀
Mórahalom a legjobb választás 🌺

Mórahalom és környéke ismét gazdag programokkal vár! És még csak tavasz van... 🌷(2026.február 26. - március 8.)
04/03/2026

Mórahalom és környéke ismét gazdag programokkal vár! És még csak tavasz van... 🌷

(2026.február 26. - március 8.)

21/01/2026

Zúzmara. Imádom.
Csodáld meg Te is nálunk! *️⃣

Cím

József Attila Utca 1
Mórahalom
6782

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Oázis Apartmanok új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Oázis Apartmanok számára:

Megosztás

Kategória