18/05/2026
Üldögéltem a kertben a hintaágyon, és épp azon elmélkedtem, hogyan lehetne ezt a sarkot úgy feldobni, hogy a virágok végre megkapják a nekik járó rivaldafényt. Van itt egy gyönyörűen virágzó hólyagvessző, meg két tollborzfű is, akik most kezdik bontogatni a szárnyaikat… illetve leveleiket. 🌿
A férjem szerint veszélyes dolog, ha túl sokáig üldögélek csendben, mert abból mindig valami projekt lesz. És hát… igaza lett.
Egyszer csak bevillant: „Mi lenne, ha…?” — és innentől már nem volt visszaút. Fogtam az ásót, előkerestem a kert végéből a kb. 70-80 éves téglákat, mert hát nyilván azok sem pihenhetnek örökké.
Egyetlen apró problémával nem számoltam: Panni hercegnővel. Ő ugyanis azonnal projektmenedzserré nevezte ki magát, és különösen érdekelte a terfil alatti rész. (kép mellékelve) Olyannyira, hogy be is mászott alá, majd mélységes sértettséggel fogadta, amikor megpróbáltam kipaterolni onnan. Így a munka több etapban zajlott: én igazgattam a terfilt, közben pedig folyamatosan tárgyaltam a macskával, hogy fogadja el a csereingatlant egy másik, hasonló paraméterekkel rendelkező rongy formájában. 🤣 🐱
Kertészünk természetesen nincs. (Mondjuk 20 évvel ezelőtt talán még elfogadtam volna segítségnek egy izmos, napbarnított, tetovált karú, jóképű kertészt… de maradjunk a témánál. 😄)
Szóval kénytelen voltam egyedül végigcsinálni ezt a komoly fizikai és mentális megterhelést jelentő munkát. Jó, a kavicsot nem én hordtam, de igazából ennyi segítséget kaptam. Ha már a férjem megépítette a csobogót (lásd korábbi poszt), nekem is fel kell mutatni valamit.
Lehet, hogy nem tökéletes. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik. De én minden alkalommal büszke vagyok, amikor ránézek, mert ezt bizony én csináltam! 😊