Bandiék

Name: Bandiék
Address: Békésszentandrás, HU
Telephone: +36305196319
Price range: ££

Vízparti élmények, utazás, gasztronómia személyes történeteken keresztül bemutatva

Nádfedeles parasztház újragondolva, ahol a hagyománytisztelet és modern megoldások találkoznak. A stílusosan berendezett szobák, a házias finomságok, a vízpart nyugalma és a személyre szabott programok garantálják, a testi, lelki és szellemi feltöltődést. Mi vár rád itt, ai máshol nem biztos?

- 5 db 2 stílusosan berendezett hálószoba
- 2 fürdőszoba kilátással a búzamezőre
- egy hangulatos udvar

tele virágokkal és árnyékod adó fákkal
- felnőtt medence [világítással és víz alatti paddal]
- gyerek medence, ahol a legkisebbek is önfeledten lubickolhatnak, és bátran beengedheted őket karúszó nélkül is
- vörösfenyőből készült dézsafürdő [egész évben használható]
- mesesarok a gyerekeknek [fejlesztő- és társasjátékokkal és egy békebeli diavetítővel]
- bababarát eszközök
- könyvtár sarok [magyar, angol, francia és olasz nyelvű regényekkel]
- háztáji reggeli a környék termelőinek válogatott finomságaiból
- jó levegő
- madárdal
- és egy nagy adag vendégszeretet...:)

23/05/2026

EZ NAP MÁS, MINT a TÖBBI

“Egy kancsó meleg vizet kérünk, és a lehető legnagyobb kést, amit találsz a konyhán.”

Mondja Kevin baszkul a csaposnak, aki finoman fogalmazva is furcsán néz ránk.

Hogy a kérés tartalma miatt, egy amerikai vendég perfekt baszk kiejtése végett, vagy csak azért, mert 5 különböző nemzetiségű zarándok 8 féle akcentussal énekel egy magyar dalt, azt talán már sosem tudjuk meg…

De hogy José, a bajuszos kocsmáros furcsán nézett, az biztos.

Aztán csak kihozta azt a vizet és a kést.

De a kedd reggeli furcsaságok itt még nem értek véget.

Kisvártatva betoppan Ward egy jópofa jégkrém-tortával.

Itt José egy kissé megnyugszik, hogy akkor a konyha legkomolyabb fegyvere nem
életellenes bűncselekmény elkövetéséhez kell.

Aztán amikor Kevin gitárt ragad, és az éneklés folytatódik, már majdnem biztos benne, hogy
itt valamiféle szülinapozás lészen.

De hogy milyen nyelven hadovál a meglehetősen internacionális bagázs, azt egészen biztosan nem sejtette.

A csapat összetétele így festett:

Békés Steve, a neve ellenére szigorúan magyar befektetési tanácsadó. (Mivel ő csinálta a fotót, sajnos le is maradt róla, mert akkor még nem volt magától értetődő a selfie intézménye)

Dominico, az olasz könyvelő.

Richard, a Texas-i egyetemista.

Ward, a Vermont-i festőművész. (Nála van a torta.)

A tesója, Kevin, a seattle-i művészettörténész. (Nála van a gitár.)

Lian, az ausztrál borász.

És Seia, a kanadai ex-tengerészgyalogos nő.

Na és akkor képzeljétek el, hogy ez a csapat magyarul énekli a Boldog szülinapot c. dalt
úgy, hogy mindenkinek angol fonetikus szövegezésű cetli van a kezében.

Én már reggel óta bicegek az úton, heveny térdfájást imitálva, hogy az pop-up performansz felállhasson az Estella-i kávézóban, mire odérünk Pankával.

Szívem választottja itt már kellően frusztrált, amiért idegtépően csiga tempóban poroszkálunk, lemaradva újdonsült barátaink társaságáról.

Sőt, már az esetleges kényszerű hazautat is látja lelki szemei előtt, hiszen “ezzel a térddel
nem biztos, hogy kellene még gyalogolni 800 km-t.”

Aztán amikor a füstszagú (2013-ban ezen a vidéken még teljesen normális volt a sodort
cigarettával kvaterkázó asztaltársaság) kávézóba toppanunk, minden vélt és valós
aggodalom egy szempillantás alatt foszlik semmissé.

A “bowl dog Sue Lee nap pot” száll az éterben 7 egészen különböző akcentussal
kiénekelve.

Kissé hamisan, és néha ritmust is tévesztve.

De mégis. 13 év elteltével is örökre emlékezetesen.

06/05/2026

FUTNI MENTEM

Volt már olyan álmod, tudod, amikor el akartál futni valaki elől, de nem vitt a lábad?

Nekem volt időszak, hogy mindenem odaadtam volna egy ilyen álom során futva megtett méterekért is.

Volt, amikor az első mankóval összeszerencsétlenkedett lépések közben a Tűzszekerek zenéjét dúdoltam magamban, és azt gondoltam, Carl Lewis vagyok.

És amikor Németh doktor úr közölte, hogy jó lesz ez az új csípő, csak bírjam ki 12 hónapig futás nélkül…

Na akkor ugyan látszólag engedelmes kisdiákként bólogattam, hogy természetesen, de belül egy középkori skót szabadságharcos dühével rontottam volna neki a világnak.

365 nap???

Futás nélkül???

Azt nem lehet bírni. Abba bele kell halni.

De az élet nagy tanítómester, és csodák-csodájára kiderült, a futás-megvonás a tudomány jelenlegi állása szerint nem halálos betegség.

Sőt, ha egy éven keresztül minden áldott reggel úgy kelsz, hogy azért csinálod végig a gyógytorna sorodat (köszi Ildi), hogy a kényszerpihenő elteltével újra futhass...

Akkor az első februári napsugaraktól felmelegített gátoldalban bizony azt érzed, hogy tiéd a világ.

És egy kicsit tényleg a tiéd is.

Akkor is, ha 53 perc alatt osonsz 4 km-t.

És akkor is, ha közben hányingered is van, és sípol is tüdőd, és minden valamire való futó jót mosolyogna az időeredményeden.

Mert mindezek nem ott számítanak.

A lényeg egy természetesnek hitt örömforrás, amit én elvesztettem, és visszakaptam.

És azóta minden megtett méter máshogy esik, és számít.

Május 9-én, szombaton reggel ezzel a hálával teszem egyik lábam a másik után a Diaboló-Corteva Jótékonysági Futógálán.

👉 A versenyen lesznek óvodások és nyugdíjasok.
👉 Profi futók és lelkes műkedvelők.
👉 Top formában lévők, vagy nagyon is edzetlenek

Lesz, akinek csak a hátát fogjuk látni, és olyan is, akinek majd együtt szorítunk, hogy ne haljon bele a 2 km-es távba.

De a lényeg nem ez. Hanem az, hogy ha módodban áll mozogni, akkor mozogj a mindenségit!

Szóval gyere el szombat reggel!

🌤️ Nem azért, mert ideális futó idő lesz. (Amúgy az lesz. 20 fok, szűrt napfény.)

🛖 Nem azért, mert interaktív gyerekprogramok, környezetvédelmi-szabadulószoba és ingyenes szűrővizsgálatok is lesznek. (Pedig lesznek.)

🌽 Nem azért, mert egy egészen különleges helyszínen futhatsz együtt jó fej társakkal. (A Corteva üzemében amúgy kukorica szárító egységek, termény-raktárak és címerező gépek közt visz majd utad)

🤸🏻‍♀️ Hanem azért, mert szombat reggel tehetsz néhány (vagy akár tízezer) apró lépést az egészségedért.

Meg egy kicsit mások egészségéért is.

A nevezési díjaddal ugyanis a Diaboló Alapítvány munkáját segíted.

Ők pedig az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek teszik szebbé és élhetőbbé a mindennapjait.

Ja, és egy FONTOS INFÓ:

👉 Itt tudsz nevezni, ha nem akarsz a helyszínen ezzel bajlódni:

https://maradjlenduletben.hu/diabolo-corteva-agriscience-jotekonysagi-futoverseny-2/?fbclid=IwY2xjawRnvzZleHRuA2FlbQIxMABicmlkETE5bXE3RHREZHN6djIzcWdTc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHh8QRb8q55xiL62h8GQdO7MCEUIaTcSCkBu2F0gdAr7JCSU7IjU-rY-FCPv7_aem_M74pRytnb3wajO-mdwYubA

(Nyugi, a nevezés gyorsabban fog menni, mint a link szó szerinti felolvasása)

Találkozzunk szombaton!

03/05/2026

ÁLMAIMBAN AMERIKA VISSZAINTEGET

John Paxson 1993. június 20-án dobta be Phoenixben a mindent eldöntő hárompontost, amivel a Bulls legyőzte a Suns csapatát, megnyerte a 6. meccset, és bezsebelte zsinórban a 3. NBA trófeáját.

Én azóta álmodok róla, hogy az NBA-ben játszom.

Ezzel gondolom, nem voltam egyedül a 90-es években, de ez az én esetemben szó szerint értendő.

A meccs másnapján ugyanis álmomban Paxson helyett én dobtam be azt a hármast. Bár az eredeti forgatókönyvvel ellentétben én nem Horace Grant-től, hanem személyesen Michael Jordan-től kaptam a passzt.

Így ha a valóságban soha nem is jutottam el a földkerekség legjobb bajnokságába, álmaimban volt szerencsém a Ginobili féle Spurs-ben, és a Jordan vezette Chicago-ban is pályára lépni.

Ráadásul elég rendszeresen.

Sőt, egyszer még a Vancouver Grizzlies-ben is játszottam, évekkel a csapat megszűnése után.

Lassan 8 éve, hogy nem része az aktív játék az életemnek, de ezek a mai napig visszatérő álmok.

(Egyébként az is, hogy mindjárt kezdődik a meccs, és nem találom a mezemet az öltözőben, miközben az összes csapattársam rám vár, de erről majd máskor...)

A péntek reggeli futás közben egy kedves, kutyasétáltató hölgy megdicsért, hogy milyen gyorsan “szaladok”.

“Mit sportol fiatalember?” - kérdezte kíváncsian?

Én pedig annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy azt a frappáns választ bírtam adni, hogy “Futok.”

“Mármint nem most, hanem amúgy? Csak fut?”

“Már csak futok.” - mondtam, és amikor már befordultam a mocsári ciprusok mögött, halkan tettem hozzá, hogy...

“Néha még kosarazom is. De már csak álmomban.”

A tavaly februári csípőműtétem után 12 hosszú hónapig aztán rendszeresen álmodtam arról, hogy futok.

De szigorúan betartottam Németh doktor úr intelmeit, és távol tartottam magam a kosárlabda utáni életem kedvenc sportjától.

Az, hogy május 9-én, a Diaboló-Corteva Agriscience Jótékonysági Futóversenyen én lehetek a záró futó, hatalmas megtiszteltetés.

De az, hogy 10 km-t futhatok egy versenyen, na az leírhatatlan boldogság.

Ha még nincs programod jövő szombatra, feltétlen gyere te is!
Ha van, és le tudod mondani, akkor is. :)

Mert futni jó.

Az esemény részletes programját és a nevezési felületet itt találod:

https://fb.me/e/4g1ThzpG1

01/05/2026

TÁLENTUM

A “mindent-látó” teszt eredményét kettesével közlik az edzők egy 10 perces elbeszélgetéssel nyakon öntve a Tatai Edzőtábor főépületének 127-es szobájában.

1999 június, 3 nappal egy olyan felmérést követően, amiből a tudomány akkori állása szerint az U16-os válogatott játékosok későbbi potenciálját lehetett előre látni.

Elvileg.

A csapatban én vagyok a legfiatalabb, és ugyan hatalmas megtiszteltetés itt lenni, de nem érném be ennyivel.

Én akarok lenni a legjobb.

Ehhez képest a teszt szerint ilyen értékekkel maximum egy közepes, másodosztályú felnőtt játékos lehetek. Ha sokat dolgozok.

“De ne keseredj el, az is szép eredmény.”

Én természetesen elkeseredek. Mi az hogy szép eredmény?

De ez a 10 perces, élve kibelezéssel felérő hidegzuhany a következő 20 évre annyi erőt ad, hogy túlteljesítsem a “szakmai prognózisokat”.

Mert nehogy már egy amerikai teszt mondja meg, hogy én mit érhetek el imádott sportágamban. Vagy éppen azt, hogy mit nem.

Úgyhogy attól a naptól kezdve nemes egyszerűséggel igyekszem többet és keményebben dolgozni mindenki másnál.

És legfőképp az előző napi önmagamnál.

Aztán ha a legjobb nem is leszek soha, de első lépésként beverekszem magam az U16-os válogatottba, és minden meccsen pályán is vagyok.

Összesen 57-szer húzhatom fel a címeres mezt az utánpótlás- és 69 alkalommal a felnőtt nemzeti csapatban.

Ez összesen 126 himnuszt jelent.

Ami nem is rossz az előrejelzéshez képest.

A tesztnek egyébként sok mindenben igaza volt. Irányítónak ugyanis ügyetlen voltam, bedobónak pedig kicsi és gyenge.

Semmiben sem voltam kiemelkedő, de még csak átlag feletti képességeim sem voltak.

Sem passzolni, sem dobni nem tudtam túl jól. A térlátásom gyenge, a gyorsaságom átlagos volt.

Egy velem született szívritmuszavarnak köszönhetően a pályafutásom során háromszor annyi kardiológiai ellenőrzésen vettem részt, mint a csapattársaim összesen.

A csípő diszpláziám miatt a mozgásom finoman fogalmazva is messze volt a dinamikustól és még távolabb az elegánstól.

6-szor műtötték a térdeimet és kétszer tört el a vállam.

De amikor egy baráti társaságban szóba került a tehetség és a siker fogalma, Miklós öcsém azt mondta, hogy a tehetség nézőpont kérdése.

Mert ha az akaraterőt is annak vesszük, akkor mindenki közül én voltam a legtehetségesebb.

“Ha nem oda számoljuk, akkor tényleg tehetségtelen voltál, de mindig te akartad a legjobban.”

Ez volt az én tálentumom.

…

És hogy mi köze mindennek egy jövő szombati, jótékonysági futáshoz?

Hát az, hogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy a Diaboló - Corteva Jótékonysági Futógála fővédnöke legyek.

És ugyan még mindig nem pontosan tudom, mit is csinál általában egy fővédnök, de két dolgot most biztosan.

Egyrészt fut.

Másrészt arra biztatja minden olvasóját, hogy május 9-én jöjjön ő is futni, és támogassuk együtt a cukorbeteg gyerekeket segítő Diaboló alapítvány munkáját.

Az egész családnak változatos programokat kínáló jótékonysági eseményre itt tudtok jelentkezni:

https://fb.me/e/4g1ThzpG1

29/04/2026

Az asztalok körül helyet foglaló törzsközönség alapján egy Rejtő regényben éreztem magam.

Abszolút reális forgatókönyv lett volna, ha Tuskó Hopkins vagy épp a Török szultán hív meg egy korsó rumra.

Vagy, ha valakinek a hátában kellene egy kést keresnem. (Esetleg a sajátomban találom meg valakiét.)

A történet játszódik 2018.május 7-én hétfőn.

Délután fél ötkor már majd 2 napja véget ért 25 évig a kosárlabda körül forgó életem.

A DEAC csapakapitányi karszalagját a saját házunk építésvezetői posztjára cseréltem.

Hát nem mondom, hogy könnyű kenyér volt, de talán többet tanultam fél év alatt a vezetésről, mintha az Insead-on talpaltam volna végig egy MBA képzést.

Szóval.

Fél öt. Tuja Club.

Az asztalok közül régi komák ultiznak.

A lesütött szemmel bemondott piros negyvenszázra könnyen csúszik a korsó Kőbányai.

Meg egy kis Unicum.
Ami itt fél decit jelent.

Mert a nagyot cortado-s pohárba kapod, és ritkán kevesebb mint egy deciliter.

De ez utóbbi szokást én itt még nem tudom, hiszen először járok a Nyúl-zug kapuját jelentő gasztro-kultúr Bermuda háromszögben.

Kérek is egy pohár ásványvizet meg a wifi kódot.

És a vágyott rendelés mellé kapok is szúrós tekinteteket és felhúzott szemöldökű fejcsóválásokat.

Amikor kinyitom a kódexnek álcázott almás notebookomat, szinte megfagy a levegő.

A kontrát csak egy ütem késéssel mondja be Laci bá, és Robi kisség csapzott borostáján megáll sör habja.

“Aztán mindek neked az a kód?
És mit csinálsz azzal a lexikonnal?”

- Érdeklődik egy olyan mély hangú néni, hogy hirtelen nem tudok megszólalni.

“Én, én csak egy posztot szeretnék írni a vendégház fb oldalára.” - Makogom esetlenül.

“Azt nem tudom, hogy kell aranyom, de ha jól jönne a segítség szólj nyugodtan.”

A nénit egy ideje nem látom, én viszont büszke törzsvendég lettem a Tujában.

És ugyan nem pont akkor, de 8 évvel később sokat segített egy fb poszt megírásában

18/04/2026

EPERLEKVÁR (ZAKUSZKÁVAL ÉS ÚJSZÜLÖTTEL)

“Te nem akarod átvenni ezt a 7 rekesz epret?
Kis híján meglincseltek miatta, de nem adtam senki másnak.”

“Bocsánat, de most nem tudok menni érte. Épp szülök.
De ne aggódj, érte küldök valakit.”

A fenti interurbán telefonbeszélgetés 2 éve, egy májusi vasárnap reggelén játszódik.

A hívást indítja Boros Robi, a környék eper-specialistája.

A hívott fél a szombat éjjel óta vajúdó Panka, aki a Gyulai Kórház szülészetén épp nem tud a befőzéssel foglalkozni.

Az eperért küldött személy Györgyi, aki hatalmas örömére nem csak, hogy rohanhat a piacra alapanyagért, de grátiszba megnyerte a kényszer-lekvárfőzést is.

A váratlan hívást követően Panka holdacskára állítja a telefont, és stoppereli tovább a fájások időtartamát.

Így amikor Párduc doktor (tényleg így hívták) ismét benyit, már 3 db A4-es oldal van teleírva pontosan dokumentált fájás-ciklusokkal.

Lili végül egy teljes napig stopperelteti az anyukáját, de amikor hétfőn reggel végre a kezünkben tarthatjuk, az maga csoda.

A “kislányunk született” rózsaszín álomvilágból aztán egy operatív kérdés ránt vissza a földre: “Györgyi elvitte végül az epret?”

Én pedig megnyugtatom Pankát, hogy nem csak az eper van biztonságban, de már adekvát üvegeket is szereztem a befőzéshez.

És innentől kezdve nyugodtak vagyunk, hiszen ha Györgyi főzi be Robiék eprét, annak nem vitás, csak és kizárólag remek eredménye lehet.

Kivéve, ha az újdonsült lányos apa nagy izgalmában a nem szakszerűen kifőzött zakuszkás üvegeket szállítja Györgyi alkotóműhelybe.

Mert akkor bizony a két hét múlva már Lili társaságában megbontott első csupor nem az ízek harmóniája miatt marad örök emlék.

A zakuszka ízű eperdzsem ugyanis nem jó.

De azon a májusi napon, amikor először reggeliztünk Lilivel otthon, ez senkit sem zavart…

15/04/2026

REPÜL A, REPÜL A…

Nem tudom, te mekkora Harry Potter fan vagy, de nekem eddig teljesen kimaradt az életemből az ifjú varázslótanonc összes kalandja.

Ám Dani az egyik nap a Bölcsek kövével állít haza a könyvtárból.

Este pedig hozza a majd három kilós, kódex-szerű kiadást, kényelembe helyezi magát a kanapén, és tényszerűen közli, hogy kezdhetjük.

Én azonban teljesen járatlan vagyok Roxfort-ban, így átpasszolom a lehetőséget Pankának, és tisztes távolból hallgatok.

Aztán nem tudok nem figyelni, mert a mese magával ránt, és azt veszem észre, hogy 15 perce csak imitálom a munkát, de egy billentyűt sem sikerül leütni.

Viszont már tudom, hogy kik a Muglik, mi az az aranycikesz, és arról is határozott elképzelésem van, hogy hova küldeném Dursleyéket, ha egyszer élőben találkoznék velük.

Potterék mágikus világa annyira beszippant, hogy néhány nap múlva én olvasom az aktuális részt, és az sem zavar, hogy a gyerekek már rég elaludtak.

Ilyenkor Pankát vagy magamat szórakoztatom, és másnap mindig úgy indul az esti mese, hogy “Apa, ezt még nem is olvastuk. Megint nélkülem haladtatok anyával?”

A töredelmes beismerést követően pedig kiderül, hogy néha komplett fejezetek lettek felolvasva az eredeti célközönség durmolása közben. 🙂

Dani feszülten figyeli az eseményeket, ha pedig nem ért valamit, okosan (néha a szülők válaszadási képességeit meghaladva) kérdez.

Lili 2 évesen, érthető okokból, nem mindig ilyen türelmes.

Ha pedig sokáig kép nélkül kellene figyelni, tüntető jelleggel előre lapoz a következő színes illusztrációhoz, vagy sértődötten feláll, és süt egy pizzát a babakonyhájában. (köszi Áron)

Azt azonban már tudja, hogy Harry Potter tud repülni.
Repülni pedig az égen szokás.

És hát hangalakilag is hasonló a két szó.

Így amikor a délutáni kertészkedés közben egy fekete helikopter már másodszorra húz el a fejünk felett, boldogan kiált fel, hogy “Apa, ott egy Harry Potter.”

06/04/2026

ELVISZLEK MAGAMMAL

Szív katéter, csípőműtét, gyomor- és egyéb tükrözések, gyógytorna, fizikoterápia, akupunktúra, lézer.

Műtéti beleegyező nyilatkozatok, receptek tanulmányozása, és mellékhatások guglizása.

Az elmúlt 2 évben ezen témakörökben szerveztük Papival az apa-fia programokat, a régi szép idők és a normalitás szigorú zárójelbe tételével.

Vittük egymást, ha muszáj volt, és mentünk a másikért, ha úgy hozta a szükség.

És az elmúlt két, hosszúra nyúlt évben bizony sokszor úgy hozta. És többször volt muszáj, mint szerettük volna.

Aztán Húsvét vasárnap, amikor az akarattyai égen a végre valóban meleget adó napkorong elől elvonul az utolsó bárányfelhő-nyáj is, Papi felveti, hogy nem megyünk-e biciklizni?

Én pedig gondolkodás nélkül ráállok az alkura. És ülök a nyeregbe.

Ez az egészségi állapotunk függvényében azért nem teljesen úgy megy, mint Jan Ulrich-nak és Richard Virenque-nek a Pireneusokban, de egyrészt a bringáink sem pont olyanok, másrészt olyan messzire sem megyünk.

Ahogy eltűnnek a falu utolsó házai a hátunk mögött, az ég egyre kékebb. A kukpricatábla pedig minél messzebbre tekintünk, annál zöldebb.

És mi végre tudunk messzire tekinteni, így hát tekintünk.

A hátunkat már erősen perzseli az áprilisi napfény, és egyre szaporábban kapkodjuk a levegőt.

Hogy a hegymenet a 30 év átlagéletkorú kerékpárokat vagy az ennél jóval korosabb hajtóikat állítja-e nagyobb kihívás elé, az jó kérdés, de minimális légszomjjal és közepesen hangos nyikorgással felérünk a domtetőre.

Felettünk az ég kékje, előttünk a nemrég szárba szökkent, haragos zöld kukorica-szőnyeg.

Meg persze a türkizben pompázó Balaton.

Mögöttünk 2 piszok nehéz év.

Előttünk, remélem, még sokszor kettő. És ha lehet ilyet kérni, kicsit könnyebb is.

De mielőtt túlzottan elmerenghetnék a múlt árnyain vagy a Húsvétra feltámadt reményteli jövőn, Papi már ismét nyeregben.

Az út pedig csak úgy porzik a nyomában, ahogy a nem éppen erre a terepre készült biciklivel egyenúlyozik a traktorgumik megszáradt barázdái közt.

Csibészes félmosollyal a szája sarkában hátranéz.

"Na, mi van? Nem jössz?" :)

03/04/2026

ODDS AND EVENS

Ronda, szitáló köd, az esti égbolton szürke felhők, a szél kellemetlenül fúj.

Apa épp roppant fontosnak gondolt ügyeket próbál telefonon intézni, amikor egy pillanatra szem elől téveszti Lilit.

Ő pedig köszöni szépen a lehetőséget, már fent is van a konyhapulton, és az ablakot püfölve mutogat az udvaron a biciklire.

"Apa, pattanunk, apa, pattanunk". - kiabálja olyan határozottan, hogy apa fontos családi ügyre hivatkozva bontja a vonalat, és készülődni kezd.

A “bringára pattanni” kifejezést én használtam a múlt héten, és annyira megtetszett neki, hogy azóta állandóan csak pattanna.

Leginkább olyan járgányokra, amik két kerekűek, neki nem ér le a lába, és még egyensúlyozni is mértékkel tud, de ha egyszer a fejébe vesz valamit, nehezen tudod meggyőzni az ellenkezőjéről.

Felöltözünk hát az áprilisi télhez mérten, és nekiveselkedünk a Nyúl-zug "sár-sztrádáinak".

Lili nagyot kiállt örömében, amint egy fácán elrepül mellettünk, és mikor egy nyúl ugrik ki a bozótból tényszerűen közli, hogy "Nyuszi kosárpalánkot Lilinek."

Amikor ugyanis Dani levelet írt a Húsvéti Nyuszinak, Lili gyorsan összerakta a képet, hogy a nyulak, azon felül, hogy répát esznek, és meglepően sok gyerekdalban főszereplők, nyilvánvalóan a gyerekek kívánságát teljesítik.

Így azóta akár labdát, akár nyuszit lát (és felénk mindkettőből bőven akad), azonnal kiabál, hogy "Nyuszi kosárpalánkot Lilinek."

Így tekerünk keresztül-kasul a környék mérsékelten kivilágított, ám annál süppedősebb dűlőin, amikor apa telefonja valahol kirepül a kabátzsebből a gondosan bekészített cumi és gyümölcspüré mellől.

Mire hazaérünk, Lili már álmos, éhes és nyűgös, így természetesen nem indulunk el telefon-vadászatra.

Ő ellenben pürét és cumit rendel, és egy kicsit sem izgatja, hogy apa telefonja valahol kikapcsolva pihen egy nagyobbacska pocsolya mélyén.

Nem is baj, hogy az estét telefonmentesen hozzuk le. Talán ezért is lehet, hogy nyolc óra magasságában a 2. Boribon alatt mindketten elalszunk.

Legalább is szerintem.

Mikor Panka hazaér, arra ébredek, hogy csak nekem sikerült álomba zuhanni.

Lili ugyanis saját magának mesél Boribont, majdnem az eredeti szövegkönyv szerint.

Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy csak álmodtam az egészet, de sajnos a valóságban sincs meg a telefon.

Hogy pontosan mennyi a statisztikai esélye annak, hogy a kivilágítatlan földutakon, a vaksötétben megtalálj egy kikapcsolt, fekete színű készüléket, azt pontosan nem tudom, de Vetési Imre bácsi azt mondta volna rá, hogy pont annyi, mint "a trójai falónak az Epsom-i Derby-n".

És mivel az Öreg gyakorlott sportfogadó volt, ezúttal is bejön az odds, és telefon nélkül fekszem.

Aznap már másodszorra.

Reggel azonban hét ágra süt a nap, így új reményekkel vágok neki a keresésnek, fittyet hányva az esélyekre.

És ekkor már velem van Johnny Firpo által az egyik leghűségesebb szövetségesnek tartott MF.

3 dűlővel arrébb álmosan teker velem szemben egy távoli szomszéd.

Bicikli kosarán megcsillan a reggeli napfény, ahogy egy kissé saras és nagyon ismerős, fekete tárgyat nyújt felém.

"Te, találtam egy telefont itt a pocsolyában. Nem tudod hová lehetne bevinni?"

Én pedig rohanok haza, hogy büszkén újságoljam a nagy hírt.

Kezemben az elveszettnek hitt telefonnal nyitom az ajtót, amikor Lili felnéz a kirakójából, és mérsékelt lelkesedéssel kéri, hogy "Apa, telefont, zsebedbe."

Így hát igyekszem megtartani a fontossági sorrendet, és segítek neki helyére illeszteni a malac hátsó lábát...

01/04/2026

SZÉKELY SZMÁJLI

(mese erdélyi kalandokról, húsvétra kikelő kiscsibékről és máshogy gazdagságról)

Az egész úgy kezdődött, hogy Jenő egy határozott mozdulattal megálljt parancsol lovának, és szekerével Béla bá busza mellé parkol.

A történet játszódik egy benzinkút parkolójában, valahol Segesvár és Székelyudvarhely között félúton.

A busz fekete metál fényezése még csillogóbbnak tűnik a szürreálisan bozontos, kissé sovány paripa mellett.

Lili persze azonnal látni akarja a pacit, és olyan gyorsan szalad felé, hogy ló és lovas egyszerre fordulnak felénk üdvözölni.

Ez a ló részéről egy határozott fújtatásban merül ki.
Jenő részéről egy határozott kalapemelésben.

LIli félelemmel vegyes kíváncsisággal küszködik: ha közelebb megyünk a lóhoz, remeg a félelemtől, ám ha távolabb lépek, a fülemet húzza, hogy “Megnézem pacacot!”.

Így aztán a se veled se nélküled helyzetet oldandó, beszédbe elegyedünk Jenővel, akiről kiderül, hogy tyúkokat tart a közeli Székelyvaján.

Ekkor ér vissza a kávézásból a család többi tagja is.

“Jól hallottam, tyúkokat?
Mi féléket?
Mennyit?
Mennyit tojnak naponta?”
-kérdezi csillogó szemmel Bélabá, aki kőszáli sasként csap le a lehetőségre hogy végre egy szakavatott tyúk-specialistával értekezhet szakmai kérdésekről.

Szó szót követ, és amíg mi a lóval barátkozunk, a baromfi tenyésztő szakkör odáig jut, hogy hazafelé feltétlenül el kell mennünk Jenőékhez tojásokért.

Aztán toll és notesz is előkerül a szekér hátulján cipelt szalmából, és Jenő ákombákom betűkkel írja le, pontosan hova is kell mennünk.

A címzés mérsékelten Google Maps kompatibilis: a papír fecnin ugyanis a neve és a szülőfaluja szerepel.

De arra a kérdésünkre, hogy ezen belül mégis hogy a csudába találunk oda hozzá, fülig érő mosollyal csak annyit mond: "Megjöttök, s megkérdeztek valakit az utcán, merre lakik a Jenő. S ő tudni fogja.”

És 3 nappal később, amikor hazafelé tartunk a kirándulásról, természetesen Székelyvaja felé kerülünk.

És ugyan 3 embert kell hozzá leszólítani, hogy célba érjünk, de Jenőt tényleg mind ismerik.

Csak mindhárman máshogy magyarázzák, hol is lakik.

Vagy mi nem értjük egészen pontosan a székely navigációt, vagy a segítőink nem pontosan emlékeznek Jenő lakhelyére. Esetleg mindkettő.

De 30 percnyi buszos-földutas-sárbaragadós kanosszajárás után megérkezünk Jenőhöz, aki már vár minket. Biztos volt benne, hogy megyünk.

És amíg a felesége leszámolja azt a 100 db tojást, amivel a vajai tyúk vérvonalat szeretnénk Szarvasra örökíteni, ő bemutatja az udvar lakóit, azaz a baromfi és birka állományt.

Amíg Dani tátott szájjal nézi, mi is különbség a 3 fajta bárány között, addig házigazdánk őszintén mesél a pásztorélet naturalisztikus oldaláról, kemény télről a hegyi legelőkön, és a gyapjú felvásárlási árának drasztikus bezuhanásáról.

Jenőék a szó hétköznapi értelmében nem dúskálnak az anyagi javakban.

Az udvaron mindenhol sár, állatok, és friss trágyaillat.

A teraszon egy legalább 30 éves, felültöltős mosógép, külön centrifugával. Mögötte gyerek-kádakban hideg vízbe áztatott ruhák várják sorsuk jobbra fordulását.

És mégis, mindketten olyan őszintén mosolyognak, hogy azt érzed, gazdagok ők, csak máshogy.

És ebből a mosoly alapú gazdagságból nekünk is jut 30 percnyi, amíg őket hallgatjuk.

Hazatérve a tojások azonnal mennek a keltetőbe Béla báék teraszán.

Az elmúlt 3 napban pedig a kiscsibék is kikeltek.
Szám szerint 60.

A csibék a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudnak mosolyogni, de tegnap, amikor Lilivel hosszasan néztük őket, nekem úgy tűnt, mintha mégis tudnának.

És mintha velük együtt haza hoztuk volna Jenőék székely jókedvét és igazi gazdagságát is...

Cím

Békésszentandrás

Telefonszám

+36305196319

Weboldal

http://www.nadahazam.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bandiék új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Bandiék számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Szálloda tematikájú vállalkozások között Békésszentandrás városában?

Megosztás

Kategória

Hotel és szállás