23/02/2021
Kedves nyaralni vágyók!
Tiszafüred a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja, a Tisza-tó fővárosa. A város és környéke a csendes természeti környezetre vágyó vendégek kedvelt helye. Az ide látogatóknak lehetőségük van a Tisza mentén, kerékpáros túrán való részvételre. Aki megcsodálja ezt a tájat, az beleszeret és évről-évre visszatér. A város, kedvező fekvése lehetővé teszi az itt üdülők számára, hogy megismerjék a környék nevezetességeit. Színes programokkal szeretettel várja az látogatókat Magyarország legnagyobb horgászparadicsoma.
Apartmanunk a szabadstrandtól kb 10 perc sétára található. Boltok(lidl, penny, spar), benzinkút(mol), gyógyszertár, éttermek minden megtalálható az apartmantól maximum 10 percnyi sétára.
Programok:
-Július 2-4 ULTRA TISZA-TÓ FUTÓVERSENY
(130 KILOMÉTER CSAPATBAN, A TISZA-TÓ KÖRÜL
Igazi “ökofutásra” invitálunk benneteket a nyár közepén, amely egy csodálatos, érintetlen környezetbe enged bepillantást. 2021-es versenyünkön a 130 kilométeres pályát megtartottuk, ennek köszönhetően gyakorlatilag oda vissza körbefutjuk a tavat a 2020-ban átadott új híd érintésével.
VERSENYINFORMÁCIÓK
VERSENYKÖZPONT: Tiszafüred, Morotva kerékpáros pihenő
RAJT: 2021. július 2-4.
TÁV: 130 kilométer)
-Júlis 18. DECATHLON TAVI NAPOK
(Családi szabadidő- és sportfesztiválnak ad otthont 2021. július 18-án Tiszafüred. A Dechatlon Tavi Napon az érdeklődők több tucat vízi és vízparti sporttal ismerkedhetnek meg. A profik útmutatása mellett kipróbálhatják például a sárkányhajózást, kajakozhatnak és kenuzhatnak, játékos bemutatókon és versenyeken vehetnek részt, sőt a Tisza-tavon akár vízilabdázhatnak is. A fesztiválhelyszín 20 hektáros területén minden a vízről, a mozgásról és a természetről szól.)
-Július30-Augusztus01 A TERMÉSZET OPERAHÁZA TISZA-TAVI FESZTIVÁL
(A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál minden év nyarán kínál felejthetetlen és exkluzív kikapcsolódást a komolyzene, a természet és az aktív pihenés szerelmeseinek. Várjuk fesztiválunkra, ahol a minőségi kultúra, a természet és a sportszerető életmód találkozik.)
-Augusztus 07. WE LOVE RETRO
(Tiszafüred legnagyobb fesztiválja érkezik hozzátok, felszáll velünk együtt az időgép, nincs kiszállás irány a `90-es évek!
Elővételes jegy: 3.500 Ft. Első 200 db-tól ELÉRHETŐ
Jegy a helyszínen: 5.000 Ft.
Belépés 10 éves kor alatt ingyenes)
-Augusztus 12-14. DJ TOUR FEST
(A Tisza-tó legnagyobb fesztiválja, 3 napon át tartó bulizás és szórakozás garantált! A fiatalok körében neves fellépőkkel csalogatjuk az érdeklődőket.
JEGYEK-BÉRLETEK:
4 napos bérlet elővételben: 10.000 Ft
Napijegy elővételben: 4.000 Ft
4 napos bérlet a helyszínen: 12.000 Ft,
Napijegy a helyszínen: 5.000 Ft.)
Ha a Tisza-tóhoz látogat, szálljon meg a Fürjes apartmanban, ígérjük nem fog csalódni!
Megtalál bennünket a Booking-on, Szállás.hu-n, de akár itt privát üzenetben is érdeklődhet, vagy az alábbi tel. számon:06705130132
-
-
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!