13/09/2025
Örömmel viselt szenvedés
Amikor felmerül a kérdés, hogy mit teszek, mit vállalok az egyházért, akkor sokan megdöbbennek: én az egyházért? Hát nem az a lényege az egyháznak, hogy tegyen értem valamit, hogy én kapjak tőle? Már megint nekem kell adnom? De ki is az egyház?
Te meg én, mindannyian, akik Krisztus követésére köteleztük el magunkat, akik az ő testének tagjai vagyunk, akikért életét áldozta. Igen, így már másképp merül fel a kérdés: mit vállalunk egymásért, mit vállalunk Krisztusért? Mert hogy Krisztus mit vállalt miérettünk, az teljesen egyértelmű az evangéliumból: kimondhatatlanul szenvedett mindhalálig. És akik az ő testének tagjai, azoknak ezt a szenvedést kell tovább vinniük. Ilyen szomorú sors a keresztyének sorsa?
Pál apostol bizonyságtétele szerint nem, mert ő maga örömmel tudta viselni a szenvedést, a börtönt, a megaláztatást – mindezt az evangélium érdekében a testvéreiért, a gyülekezetért, a kolosséi hívekért. A Krisztus-hit a megpróbáltatásban nagyon nagy erőforrás, mert az ő terhe gyönyörűséges és az ő igája könnyű. Ebben a hitben a szenvedés is örömmel viselhető, mert „mindenre van erőm abban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).
Lőrincz Konrád Artúr,
a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese
