13/06/2026
5 éves a Hegyi-lak! 🥳🌿🐧☀️❤️🏡🌅⛰️
Öt év alatt jelentős változások mehetnek végbe, nemcsak egy ember de egy vendégház életében is! De csak hálával tudunk visszatekinteni rá, főleg azoknak a kedves, önzetlen, segítőkész embereknek, akik a felújításokban segítettek, hogy a Hegyi-lak elérje jelenlegi formáját, árassza azt a nyugalmat, ami sok embernek segített megállni egy kicsit, kipihenni az élet viharait, feltöltődni.
Hálával tartozunk azoknak a vendégeknek is, akik minden évben meglátogatnak, már az életünk részei. A gyerekeken látszik a legjobban az elmúlt öt év változása, az a kislány, aki nemrég még játszott az udvaron, most csatlakozik az asszonyok beszélgetéséhez, az egykor szégyenlős kisfiú most pálinkás pohárral koccint édesapjával!
Sajnos olyan vendégeink is vannak, akikkel már nem ülhetünk egy asztalnál, nem beszélgethetünk az élet nagy dolgairól.
Nagyon hálásak vagyunk a barátságotokért, az együtt töltött estékért, a beszélgetésekért, a támogatásotokért!
Az 5 éves évforduló megünneplése alkalmával minden visszatérő vendégünk 10% kedvezményt kap!
Várunk szeretettel!