Betty vendégház

Betty vendégház Kiadó szobák. Sos vizes dézsa az udvaron.

28/05/2026
28/05/2026

Miért tesz jót lelkünknek és testünknek a kertben végzett munka?

21/04/2026

Épp kerékpározni voltam a gyönyörű tavaszban, amikor hírét vettem, hogy Kocsis Máté árulónak nevezett egy FB-posztban. Nem ismerem Kocsis Mátét, sosem találkoztam, vagy beszéltem vele.
Most először szólított meg, és mindjárt árulónak nevezett.

A “bűnöm” az, hogy egy interjúban így fogalmaztam: “ma kétszer annyit kell dolgoznom, hogy ugyanannyim legyen, mint régen.” Szeretném megerősíteni, hogy így gondolom ezt most is. Ugyanis ez az igazság.

Kocsis szerint azért tesz engem ez a röpke mondat árulóvá, mert rengeteg pénzt kaptam a főzőműsoraimra az évek alatt. Ő ugyan nem írja le, de én fontosnak tartom megemlíteni: 16 év alatt, heti rendszerességgel készített műsorok összeségéről van szó. Utoljára ezzel a “sztorival” - mármint, hogy személy szerint én jelentős összegeket kapnék a közszolgálati televíziótól - egy bulvárlap próbálkozott. Az ellenük indított pert, túlzás nélkül állíthatom, öt perc alatt nyertük meg a bíróságon. Kb. ennyi időre volt szüksége a bírónak, hogy elítélje a hírhamisítókat.

Az elmúlt 16 évben cégünk, ami a valóságban a megbízásokat kapta a műsorokra, a felelőssége teljes tudatában készítette a citált főzőműsorokat. Célunk mindig az volt, hogy népszerű, sokakat vonzó, magas nézettségű, szórakoztató és inspiráló adások szülessenek. Hogy a belénk helyezett bizalmat megszolgáljuk, és a ránk bízott költségvetésből mindenki javára és örömére készítsük heti sorozatainkat. Mi több, a műsorainkba való befektetéssel üzletileg is jól járjon a közszolgálati televízió. Egy-egy adás évekig kerül ismétlésre a különböző csatornákon, és több kereskedelmi csatornára is eladták őket, külföldre is.

Tehát a Kocsis Máté által emlegetett pénzt nem én vittem haza, hanem az általunk 16 évig heti rendszerességgel készített műsorok gyártási költségét képezte. Hogy miért mosódik ez a két dolog össze Kocsis fejében, arra ő bizonyára több tapasztalatból tudna válaszolni. Ezek a műsorok mindig is a közszolgálati televízió tulajdonát képezték, azt képezik ma is, és mindig csak fokozták a köztévé piaci értékét, és bevételi lehetőségeit.

De nem is ez a lényeg. Kocsis szerint áruló vagyok, hiszen ha cégünk dolgozott a köztévének, akkor engem valami furcsa omerta kötelez arra, hogy… mire is? Bele se akarok gondolni, nem érdekel a politika.

Az árulás vádja méltatlan, és bízom benne, hogy visszahull a vádló fejére. Ami pedig az anyagiak hamis színben való feltüntetését illeti, az ügyvédünknek már ismerős pálya lesz.

24/12/2025

Békés Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek.

04/10/2025

Address

Erdőszentgyörgy
Sangeorgiul De Mures
547535

Telephone

+40 726 865 119

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Betty vendégház posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share